Zságot András

 

Pokol

 

Színmű egy felvonásban

 

Szereplők:       Zsolt

                                               Anyu

                                               Péter

                                               Szilvia

Zalaiszonyat polgármestere és Zalaförmedvény polgármestere (ugyanaz a személy)

                                               1.fiatal hölgy

                                               2. fiatal hölgy

                                               Egy idegen hangja

                                               Egy másik idegen hangja

 

1.jelenet

 

Zsolt

 

            (Egy telefonfülke van a színpadon középtájt. Az egész darabban ott lesz a telefonfülke a színpadon.)

            (Zsolt bejön a színpadra, belép a telefonfülkébe, leemeli a kagylót, pénzt dob be és tárcsáz.)

 

Zsolt: Szia anyu, én vagyok. Megérkeztünk szerencsésen Zalaiszonyatra, be is vittük a bútorokat és a többi tárgyat a szolgálati lakásba, biztos nagyon jól fogom magam itt érezni.

Anyu hangja: Szia Zsoltikám, nagyon sajnálom, hogy olyan messzire elköltöztél, sokszor mondtam, hogy keress itt a környéken munkát, más lett volna innen dolgozni menni, itt voltak a barátaid, itt voltam én is, ott meg senki sem ismer. Ki tudja, hogy sikerül beilleszkedni, hogy sikerül gyökeret eresztened.

Zsolt: Megmondtam nekik, hogy három évet maradok, ez jó lesz nekik is, mert fiatal vagyok, most végeztem, a hivatalban én leszek a legfiatalabb, én nem fogok kihullani a sorból, rám számíthatnak a legnehezebb esetekben is. S jó lesz nekem is, mert tapasztalatot szerzek, s három év múlva mindenféle tudással felvértezve térhetek vissza Zalaborzasztóra.

            Anyu hangja: Akkor is nagyon féltelek.

            Zsolt: Ne félj, anyu, nyerni fogok, ha elvégeztem az egyetemet, itt se vallok szégyent. Igaz, attól tartok, hogy kezdetben nagyon egyedül leszek, a vége felé Zalaborzasztón is sokszor gondoltam arra, egyre kevesebben szeretnek.

            Anyu hangja: Zalaborzasztón kevesen szerettek? De hiszen itt voltam veled, én mindig szeretlek téged.

            Zsolt: Jó, reméljük, idővel itt is barátokra találok, kis falu ugyan Zalaiszonyat, de mégse a világvége, mehettem volna eldugottabb helyre is.

            Anyu hangja: Legyél mindenkivel nagyon kedves és udvarias, akkor szeretni fognak Zalaiszonyaton.

            Zsolt: Én döntöttem úgy, hogy idejövök, elsősorban nekem kell alkalmazkodnom majd, mert ők vannak többen. El is búcsúzom anyu, majd még hívlak.

            Anyu hangja: Szia Zsoltikám.

            Zsolt: Szia.

 

(Zsolt leteszi a kagylót, aztán újra felveszi, pénzt dob be és tárcsáz.)

 

            Zsolt: Szia Péter, Zsolt vagyok.

            Péter hangja: Szia Zsoltikám, merre jársz?

            Zsolt: Nemrég érkeztünk teherautóval Zalaiszonyatra, mondtam már neked, itt leszek jegyző, ha minden sikerül, mindenki megelégedettségére.

            Péter hangja: Zalaiszonyat? AZ merrefelé van?

            Zsolt: Te a nagy Zalaborzasztóból már nem is ismered a vidéki Magyarországot? Hatvan kilométerre vagyok Zalaborzasztótól.

            Péter hangja: S mit fogsz ott csinálni munka után?

            Zsolt: Írok. Meg talán megismerkedem egy hölggyel, s akkor egyáltalán nem fogok unatkozni.

            Péter hangja: Csak hajrá, sok sikert!

            Zsolt: Nagyon köszönöm Péter, szia, te is győzd le az ellenségeidet!

            Péter hangja: Szia Zsolt.

 

(Zsolt leteszi a telefont és kilép a fülkéből. Két széket hoz be, s belép Zalaiszonyat polgármestere.

 

2. jelenet

 

Zsolt, Zalaiszonyat polgármestere

 

(Zalaiszonyat polgármesterének vállaihoz papírból emberalakokat ragasztottak, ezek az emberalakok mindig ott lesznek a polgármester vállain, ha színre lép. Mindketten leülnek.)

 

            Zsolt: Polgármester úr, mik azok az alakok a vállainál?

            Z. polgármestere: Ők az egész falu népét jelképezik, de legalább a falu vezetését. Így mindig szembesülhet vele, jegyző úr, hogy itt, Zalaiszonyaton sok ember követi, mit tesz.

            Zsolt: Nagyon örülnék, ha mindenki azt mondaná, szerencsések vagyunk, hogy idejött ő, vagyis én, így vélekedne Ön is, a vezetőség is, és a falu népe is.

            Z. polgármestere: Úgy legyen!

            Zsolt: Már körbejártam Zalaiszonyat utcáit, beszélgettem sok emberrel, bemutatkoztam, ki vagyok, s néhány ötlet eszembe villant, hogy legyenek még boldogabbak az itt élők.

            Z. polgármestere: Halljuk, jegyző úr!

            Zsolt: Először is, kevés a két élelmiszerbolt a faluban, még kell egy harmadik is. S néhány családot össze kell költöztetni, akik kedvelik egymást, ne éljenek távol, hanem egy helyen. S még azt találtam ki, hogy egy kedves népszokást is meghonosíthatunk, kifejezve, hogy mennyire megbecsüli Zalaiszonyat az anyákat, minden hónap első napján dalolva végigjárnánk estefelé a falu összes utcáját, s folyton mindenki az édesanyjára gondolna hálával, szeretettel.

            Z. polgármestere: Jegyző úr, ez három jó ötlet, meg fogja vitatni a képviselő-testület. Bár ezekről nem mi döntünk. De legyen úgy, mint a mesében, erről is tárgyalni fogunk, s ha támogató határozat születik, nincs az a felettes szerv, amely megakadályozza a megvalósítást, meghonosítást.

            Zsolt: Köszönöm polgármester úr.

 

(Z. polgármestere a két székkel kimegy.)

 

3. jelenet

 

Zsolt

 

(Bemegy a telefonfülkébe Zsolt, pénzt dob be, tárcsáz.)

 

            Zsolt: Szia Péter, Zsolt vagyok a se nem távoli, se nem közeli Zalaiszonyatról.

            Péter hangja: Szia Zsoltikám, elég régen beszélgettünk.

            Zsolt: Igen, nem hívtalak, pályakezdő vagyok, tudjuk jól, nekem a napi nyolc óra munkavégzés legalább tíz óra, mert a hivatal után kell még legalább két óra, hogy megnyugodjak, hogy végignézzem gondolatban, mit hibáztam, mit kell majd másnap másképp tennem, hogy lehetek kifogástalan jegyző.

            Péter hangja: Zsoltikám, ez mindenkivel így van az első időkben.

            Zsolt: Viszont egyre többször érzem magam egyedül, el is határoztam, hogy hétvégenként nem maradok Zalaiszonyaton, hanem hazautazom Zalaborzasztóra, hátha megismerkedem egy hölggyel.

            Péter hangja: S itt vannak a barátaid, az édesanyád, jó lesz majd velük beszélgetni, nemcsak telefonálgatni a messzeségből.

            Zsolt: Nem is hiszed, milyen sokszor eszembe juttok, nagyon hiányoztok, mindannyian, s a hivatal néha elég zord ám.

            Péter hangja: Én biztos semmi pénzért nem mentem volna oda dolgozni, ha ügyet kell intézni, már akkor is össze kell szednem minden élettapasztalatomat, mindig félek, hogy a bolondját járatják majd velem ott.

            Zsolt: S egyébként nincs semmi baj?

            Péter hangja: Nincs szerencsére, éldegélek öregecskén.

            Zsolt: Elbúcsúzom Péter, majd még hívlak.

            Péter hangja: Szia Zsolt!

            Zsolt: Szia Péter!

 

(Zsolt leteszi a telefont, Zalaiszonyat polgármestere belép két székkel.)

 

4. jelenet

 

Zsolt, Zalaiszonyat polgármestere

 

(Leülnek.)

 

            Zsolt: Polgármester úr, Zalaiszonyat vízvezetékrendszere már nagyon öreg, ki kell cserélni, pályázzunk!

            Z. polgármestere: Jegyző úr, azt mondta idekerülésekor, hogy szeretne örömöt okozni nekünk azzal, hogy itt van. Beszélgetünk Önről, talán megbocsátja, a háta mögött, s csak a legjobbakat hallom Önről jártamban-keltemben. Mi is terveztük már a vízvezetékrendszer cseréjét.

            Zsolt: Nagyon örülök, polgármester úr, hogy nem bánják, hogy itt vagyok, bár azt megjegyzem, néha elég egyedül érzem magam Zalaiszonyaton, amikor fél ötkor megtérek a szolgálati lakásomba.

            Z. polgármestere: Járjon el falunapokra, majd meglátja, milyen szép eladó lányok is élnek errefelé.

            Zsolt: Vegyünk az önkormányzat pénzén egy traktort meg egy ekét, s felszántjuk minden zalaiszonyatinak a földjét, aki valamilyen okból nem képes rá. S hívjunk a falunkba városokból fiatalokat, adjunk nekik házhelyet!

            Z. polgármestere: Jegyző úr, az Ön ötleteivel húsz évig elélünk.

            Zsolt: Azt szeretném, ha mindenki egy kicsivel boldogabb lenne.

            Z. polgármestere: Senkinek nem célja a boldogtalanság. S persze a szomszédunknak néha kívánunk rosszat, de azt általában meg is bánjuk. Az élet békében a legszebb.

            Zsolt: Rengeteg erdő van itt a környéken, s egy kicsit messzebb is, alapíthatnánk bútorgyárat.

            Z. polgármestere: Ön egy nap alatt mond annyit, ami harminc évre elég, nem is húsz évre.

            Zsolt: S a kültéri festék mennyibe kerül? Nem drága. Kérünk egy kis pénzt a kormánytól, s minden házat lefestünk kívülről, aztán lefényképezzük az utcákat, hogy csodájára járjanak a falunknak.

            Z. polgármestere: Hogy fog örülni mindenki! De azt ne felejtse el jegyző úr, hogy Zalaiszonyat falu, nem város, ide a pénz is nehezebben ér. Nehezebben vagy egyáltalán nem ér ide.

            Zsolt: Majd dolgozunk délután négy után este nyolcig, mindig, mindig dolgozunk, s korán kelünk, hogy ne lustuljunk el.

            Z. polgármestere: Csak kitartson a lelkesedése három évig, amennyit ígért, hogy itt lesz. bár mi annak is örülnénk, ha a háromból hat év lenne, vagy tíz. Mi nem fogjuk elzavarni.

 

(Zalaiszonyat polgármestere kimegy, viszi a két széket is.)

 

5. jelenet

 

Zsolt

 

(Zsolt telefonál, belép a fülkébe, kagyló, pénzbedobás, tárcsázás.)

 

            Zsolt: Szia Péter, itt vagyok Zalaborzasztón, öt buszmegállónyira tőled, de nem akarlak zavarni. Csak telefonon felhívtalak.

            Péter hangja: Szia Zsoltikám, aztán hogy megy a hivatal Zalaiszonyaton?

            Zsolt: Egyre nehezebben, amit tanultam az egyetemen, annak sok hasznát veszem, de az az örökös magány, az mindig győzedelmeskedik felettem.

            Péter hangja: Anyukádat is felhívhatod bármikor, engem is, s már el is felejtetted a magányt.

            Zsolt: De félek, hogy neked is a terhedre vagyok. Az utóbbi időben miről beszélünk mindig, hogy egyedül vagyok, hogy engem nem szeret senki, téged már meg se kérdezlek, pedig néha biztos te is kétségbeesel, vajon helyesen éled-e az életed vagy rossz irányba szaladsz.

            Péter hangja: A fiatalok küzdjenek, mint mi küzdöttünk, az idősebbek pedig merengjenek, milyen más is volt minden, amikor ők fiatalok voltak. Nem haragszom, Zsoltikám, amiben tudlak, segítelek. S meg is értem, hogy sokat gondolsz magadra, egy-két rossz nap a hivatalban elég és máris oda a tekintély, pályakezdő vezető, nemcsak kényelem, kényelmetlenség és teher is.

            Zsolt: Bárcsak többet tudnék a világról! Sokszor nem is értem, miről beszélnek az idősebbek, mintha gyerek lennék.

            Péter hangja: Azt ne feledd, más Zalaiszonyat és más Zalaborzasztó gondolkodása, ez talán a legnehezebb, hogy megtanuld a másikat, s át is alakulj, amíg ez csak óhaj, addig nézegetitek egymást a falu és te s nem értetek szót.

            Zsolt: Milyen jó, hogy ilyen okos ember vagy, hogy mindenre megvan a válasz a fejedben. De most már elbúcsúzok, talán sétálok egy kicsit Zalaborzasztón, s tán el is felejtem, hogy örökké az jár a fejemben Zalaiszonyaton, magány és szeretettelenség.

            Péter hangja: Szia Zsoltikám, hívjál máskor is, jó beszélgetni veled.

            Zsolt: Szia Péter.

 

(Leteszi a telefont.)

 

(Épp arra jön egy fiatal hölgy.)

 

6. jelenet

 

Zsolt, 1. fiatal hölgy

 

(1.fiatal hölgy odaér a telefonhoz, melyből Zsolt az imént lépett ki.)

 

            Zsolt: Üdvözlöm hölgyem, látom, nagyon magányos, én is az vagyok, sétálunk egyet együtt?

            1.fiatal hölgy: Nem. (Gyorsan elsiet.)

 

7. jelenet

 

Zsolt

 

(Zsolt telefonál.)

 

            Zsolt: Szia anyu, itt vagyok Zalaborzasztón.

            Anyu hangja: Itt vagy Zalaborzasztón és nem jössz el meglátogatni.

            Zsolt: Anyu, nagyon elkeseredett vagyok, mindig úgy érzem, senki nem szeret, mindenki magamra hagy, csak bolyongok az utcákon magányosan.

            Anyu hangja: Épp ezért kellene eljönnöd hozzám. Hogy ne lásd ilyen sötéten az életed. Talán a munkahelyeden se elégedettek veled?

            Zsolt: Ott egyelőre nincs semmi baj, bár egy kicsit furcsa a falu a nagyváros után, s nagyon nehéz, hogy nem vár otthon senki.

            Anyu hangja: Én mondtam, hogy gondold meg, odamész-e. Pedig én arra nem is gondoltam, hogy munka után egyedül fogod magad érezni. Csak azt tudtam, hogy fiatalon vezetni nagy kihívás.

            Zsolt: Jól keresek, de milyen áron? Nyugtalan vagyok egy teljesen idegen környezetben. S ki költözik oda mellém? Senki. S találok-e valakit, aki tetszik nekem, a környékről? Nem találok. Az ígértem, három évet maradok, de mi lesz, ha a szenvedésem a legnagyobb lesz a megyében?

            Anyu hangja: Zsoltikám, azt ne reméld, hogy meglátod, mások mekkorákat gyötrődnek a megyében! Most dolgozol, s a kínokból is több jut, de nem hiszem, hogy a te kínjaid a legnagyobbak a megyében. Gondolj bele, hányan élünk itt Zalában, s mennyit sírhatnak némelyek!

            Zsolt: Mindig csak én, milyen önző vagyok, de ellep a baj.

            Anyu hangja: Majd egyszer meglátogatsz, s akkor beszélgetünk órák hosszat, s elmondom majd, milyen küzdelmeket vívok én is.

            Zsolt: Akkor búcsúzunk?

            Anyu hangja: Nem tudom Zsoltikám, talán találsz ott barátokat, ha látják, hogy tisztességesen dolgozol.

            Zsolt: Pedig nincsenek teljesíthetetlen vágyaim. De félek, sokáig nem bírom a magányt. Elbúcsúzom, anyu, nagyon hálás vagyok, hogy meghallgatsz, hogy szeretnéd, hogy sikerüljön az életem.

            Anyu hangja: Szia Zsoltikám, hívjál bármikor!

 

(Zsolt leteszi a telefont, s megint jön egy fiatal hölgy.)

 

8. jelenet

 

Zsolt, 2. fiatal hölgy

 

(A fiatal hölgy Zsolthoz ér.)

 

Zsolt: Hölgyem, kiönteném önnek a szívemet, ha meghallgatna.

2. fiatal hölgy: Hagyjon!

 

(2. fiatal hölgy elsiet.)

 

9. jelenet

 

Zsolt

 

            Zsolt: (Magában.) Soha el nem múló magány. bilincseidet soha le nem rázhatom.  Magány és szeretettelenség. Itt is, ott is és már mindenhol.

 

(Odalép a telefonfülkéhez, de aztán mégse lép be, meggondolja magát.)

 

            Nem Zalaiszonyat tehet róla, hanem én, hogy egyedül maradtam. Jobban viselkedtem volna, nem nevettem volna a szerencsétleneken, akkor most elmondhatnám, nekem van a legtöbb barátom a világon.

 

(Megint odalép a telefonhoz, de most sem lép be.)

 

            Most már senki nem fog rám mosolyogni? Most már senkinek nem mondhatom félelem nélkül, hogy szeretlek? Mily könnyelmű voltam, mily bohó! Jaj, de vastag a te falad, ó, magány! Most már telefonálni se tudok. Különben is, kit hívjak fel, mindenki elfelejtett, s mindenki csak arra emlékszik, hogy rossz voltam a fák tövében.

 

(Megint odalép a telefonhoz, de most se lép be, ököllel rácsap.)

 

Jobb volt itt szegényen Zalaborzasztón, de azt hittem, minél több pénzem lesz, minden földi boldogság az enyém lesz majd. Akarom ezt is, akarom azt is, akarok mindent, hogy csodálkozzanak a népek, oh, milyen rettenthetetlen hős lett belőle.

 

(Újra jön az 1. fiatal hölgy.)

 

10. jelenet

 

Zsolt, 1.fiatal hölgy

 

(1. fiatal hölgy odaér Zsolthoz.)

 

            Zsolt: Én már ismerem Önt, nem?

            1.fiatal hölgy: Nem. (Elsiet.)

 

11. jelenet

 

Zsolt

 

            Zsolt: Telefonáljak. Telefon, telefonáljak? Szeretnéd telefon, hogy telefonáljak? Híznál telefon, telne a bendőd pénzzel s meghallanád legféltettebb titkaimat. válaszolj telefon, vagy beszélgess velem!

 

(Bemegy a fülkébe, felemeli a telefonkagylót.)

 

            Zsolt: Halló telefon, itt vagy, szólj bele, kérlek, ha itt vagy, beszélnem kell veled, te jól ismersz engem, hátha tudod, miért menekülnek most a körömből az emberek. Szeretnék veled beszélgetni telefon. Te oly sok embert meghallgattál már, biztos tudod, hogy meneküljön egy magányos ember a magány elől. Telefon, tegyük össze a tudásunkat, s legyünk a legyőzhetetlen rettenthetetlenek! Nem válaszolsz? Te sem válaszolsz, telefon, ha neked lesz szükséged rám, én bezzeg vigasztaljalak hajnalig, ugye? Hűtlen, hamis barát vagy telefon. (Leteszi a kagylót, kijön a fülkéből.)

 

(Sétál.)

 

            Zsolt: Jaj, jaj, ha száz lány jönne erre, egy se mondaná, hogy szeret engem nagyon, mert tudják, hűtlen, komisz vagyok én, mert tudják, hogy engem nem szabad szeretni. Vagy telefonáljak? De már a telefon se szól hozzám.

 

(Jön a 2. fiatal hölgy.)

Oldal: 1. részlet
Zságot András: Pokol (színmű) - © 2008 - 2024 - pokol-szindarab.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weboldal szerkesztő mindig ingyenes. A weboldal itt: Ingyen weboldal

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat