12. jelenet

 

Zsolt, 2. fiatal hölgy

 

(A 2. fiatal hölgy odaér Zsolthoz, Zsolt meg akarja szólítani, de nem meri, a 2. fiatal hölgy ránéz Zsoltra, s szó nélkül kimegy a másik oldalon.)

 

13. jelenet

 

Zsolt

 

            Zsolt: Egyre ridegebb a zalaborzasztói délután, borzasztó zalaborzasztói délután, emberek nem járnak erre ebben a városban? Senki nem telefonál ebben a városban? Senki nem szeret ebben a városban? Mégiscsak gyötrő az ellenségeskedés, miért nem jöttem rá előbb?

 

(1.fiatal hölgy jön.)

 

14. jelenet

 

Zsolt, 1.fiatal hölgy

 

(1.fiatal hölgy közeledik Zsolthoz.)

 

            Zsolt: Hölgyem, né szeretném Önt, ha rám nézne.

 

(1.fiatal hölgy szoborarccal kisétál.)

 

15. jelenet

 

Zsolt

 

            Zsolt: Már Zalaborzasztón se kíváncsiak a tréfáimra? Vagy menjek szépen vissza Zalaiszonyatra, s váljak zalaiszonyativá s legyek népem hős vezére? Hova menjek? Vagyon kell, minél több pénz, hogy elfelejtsem, hogy volt a régmúlt, s van most az ellentéte. Oh, talán már soha nem dicsekedhetek semmivel az édesanyámnak. S egyszer szembesülök, hogy ő se fogja felvenni a telefont, mert más lankákon kalandozom, mint szeretné.

 

(Egy utcai padot hoznak be, s bejön Szilvia s leül a padra.)

 

16. jelenet

 

Zsolt, Szilvia

 

(Zsolt észreveszi Szilviát, tétován odamegy hozzá.)

 

            Zsolt: Üdvözlöm hölgyem, Önnek is elveszett minden reménye?

            Szilvia: Kegyes úr, miért veszett volna el minden reményem? Mert egy padon pihenek Zalaborzasztón?

            Zsolt: Tán nekem veszett el minden reményem, s azt Önben látom.

            Szilvia: minden reménye akkor veszik el, ha janicsárokkal és oroszlánokkal álmodik s nemcsak nem válaszolnak Önnek az emberek, de nem is kérdezheti meg Ön őket, hogy szolgál az egészségük, nem beteg-e a kismacskájuk.

            Zsolt: Én inkább Zalaiszonyaton élek, én vagyok ott a falu jegyzője.

            Szilvia: tudom.

            Zsolt: S Ön tán tanít vagy Ön is jegyző valahol a messzeségben?

            Szilvia: Nem én, tanítok, itt élek Zalaborzasztón a szüleimmel.

            Zsolt: Milyen boldog Ön, drága hölgy, szüleivel él, az én apám elhagyta az én anyámat.

            Szilvia: Tudom.

            Zsolt: Megengedi, hogy letelepedjem Ön mellé?

            Szilvia: Tessék, üljön le, azért ültem különben is ide, hogy felfigyeljen rám.

            Zsolt: Hogy-hogy mindent tud rólam?

            Szilvia: Beszélgetnek az emberek Önről. S gyakran nevetik. Hogy nem találja a helyét.

            Zsolt: Nekem van helyem. most Ön mellett, de általában Zalaiszonyaton.

            Szilvia: Még soha nem gondolt arra, hogy ott szeretne megvénülni, ahol lakik.

            Zsolt: Ez kérdés vagy kijelentés?

            Szilvia: Kijelentés.

            Zsolt: Hogy hívják Önt?

            Szilvia: Szilviának.

 

(Bejön a 2. fiatal hölgy.)

 

17. jelenet

 

Zsolt, Szilvia, 2. fiatal hölgy

 

(A 2. fiatal hölgy végigsétál a színpadon, Zsolt feláll, amikor hozzáér, de nem mer szólni, a 2. fiatal hölgy szótlanul kimegy a másik oldalon.)

 

18. jelenet

 

Zsolt, Szilvia

 

            Szilvia: Megint nem sikerült.

            Zsolt: Ön is elég magányos lehet.

            Szilvia: Nem vagyok magányos, itt van mellettem Ön. Ahogy az Ön helye mellettem van, mondta.

            Zsolt: Én egyébként tényleg magányos vagyok.

            Szilvia: S miért nem élvezi a magányt?

            Zsolt: Azért nem, mert egyedül nem lehet semmit csinálni. Csak magunkban beszélni.

            Szilvia: S amikor dolgozik? Akkor mindig beszélget valakivel közben?

            Zsolt: Amikor dolgozom, akkor körülvesznek Zalaiszonyat lakosai, nézik, amikor írok, jaj, ha valaki megértené, amit mondok én, nem kellene örökké a túlvilágra vágyakozni.

            Szilvai: Túlvilág? S melyik része, menny vagy pokol?

            Zsolt: Nem tudom, de ennél poklobb poklot nem tudok kitalálni. Beszélünk, s csak azt tudom Önről, Szilviának hívják.

            Szilvia: Én viszont mindent tudok Önről. Nem jó ez így?

            Zsolt: Még azt is tudja, hogy ki nem állhatom se Zalaborzasztót, se Zalaiszonyatot?

            Szilvia: Tudom, hisz mindkettőt Ön nevezte el, az egyiket Zalaborzasztónak, a másikat Zalaiszonyatnak.

            Zsolt: Találkozunk még?

            Szilvia: Igen, megadom a telefonszámomat, inkább estefelé hívjon, aztán megbeszéljük, mikor jön legközelebb Zalaborzasztóra.

            Zsolt: Mikor volt utoljára szerelmes?

            Szilvia: Mióta megszülettem, szerelmes vagyok Önbe.

            Zsolt: Ezt azért nem hiszem.

            Szilvia: Nem is igaz, de Ön is hazudni fog nekem folyton, csak nekem el is kell majd hinnem azokat.

            Zsolt: S ha nem hívom fel soha telefonon?

            Szilvia: Ha velem van, reménykedhet, ne felejtse el!

            Zsolt: Rendben, keresem majd.

            Szilvia: De rossz ember Ön! Semmi szeretet nincs Önben, csak elvárja, hogy mindenki imádja a szellemét. Különben tegeződhetünk is.

            Zsolt: Rendben Szilvia, tegeződjünk, de én most már elmegyek az autóbuszomhoz, hogy hazavigyen Zalaiszonyatra.

            Szilvia: Rendben Zsolt, nem marasztallak tovább, dolgozz mindenki megelégedésére s hívj, ha hiányzom.

            Zsolt: Szia Szilvia.

            Szilvia: Szia Zsolt.

 

(Kimegy Szilvia, aztán Zsolt is kimegy, kiviszik a padot, behoznak egy heverőt, Zsolt pizsamában jön be, de a telefonfülke ott van a heverő mellett.)

 

19. jelenet

 

Zsolt

 

(Zsolt le-föl járkál a szobában hosszan.)

 

            Zsolt: Ez a Szilvia azt mondta, hogy mindent tud rólam ő.

 

(Újabb séta.)

 

            Zsolt: Ebben a Szilviában én megbízhatom.

 

(Újabb séta.)

 

            Zsolt: Ezt a Szilviát én feleségül fogom venni. Ha találkozunk el is mondom neki majd ezt.

 

(Újabb séta.)

 

(Bemegy a telefonfülkébe, tárcsáz, kicseng, de nem veszik fel.)

 

            Zsolt: Nem veszi fel. Persze ilyenkor már mindenki alszik.

 

(Kiviszik a heverőt, Zsolt nappali ruhát ölt, bejön a polgármester.)

 

20. jelenet

 

Zsolt, Zalaiszonyat polgármestere

 

            Zsolt: Polgármester úr, a hétvégén otthon voltam, Zalaborzasztón és megismerkedtem egy hölggyel, Szilviának hívják.

            Z. polgármestere: No, jegyző úr, körülbelül negyedév telt el az Ön munkaviszonyának kezdete óta, s azt hiszem, lassan el is búcsúzik mitőlünk.

            Zsolt: Nem, polgármester úr, csak örülök, hogy végre nem leszek egyedül gondolatban sem.

            Z. polgármestere: Lassan elbúcsúzik mitőlünk.

            Zsolt: Ne mondjon ilyent polgármester úr, annyi feladatom van még, s ha elmegyek, évek múlva is mar az önvád, miért nem maradtam. Lassan elbúcsúzik mitőlünk.

            Z. polgármestere: Lassan elbúcsúzik mitőlünk.

            Zsolt: Lassan elbúcsúzik mitőlünk.

            Z. polgármestere: Előbb összehasonlítgat, s kezdetben még mi nyerünk, de aztán egyre kevésbé, s aztán valamikor szenvtelenül azt mondja, nincs tovább. Mindig csak azt az átkozott szeretetet hajkurássza, nem veszi észre, hogy itt mindene megvan.

            Zsolt: Zalaborzasztón is megvolt mindenem, mindenhol megvan mindenem, nem veszi észre polgármester úr, hogy Ön üldöz el a hivatalból, a faluból?

            Z. polgármestere: S jegyző úr, mit talált ki a hétvégén, mivel tegyük jobbá a falunkat, mivel tegyük boldogabbá az ittélőket?

            Zsolt: Most arról beszélünk, hogy megismerkedtem egy hölggyel, vagy a faluról? Egyébként mindenki találja ki maga, hogy legyen boldog! Nekem ki segít? Jöjjenek a beadványok, hozom a határozatokat. Csak nehogy szétessen a fejem!

            Z. polgármestere: Jegyző úr, még mindig örülünk, hogy itt van, ne felejtse el!

            Zsolt: Tudom, hogy mi a feladatom, csak még meg kell győznöm Önöket, nekem van igazam, amikor kültéri falfestéket vennék.

            Z. polgármestere: Mi nem vitattuk. Mi mindent elfogadtunk.

            Zsolt: Csak sokszor olyanok, mintha megnémultak volna. S talán egy kicsit fiatal is vagyok.

            Z. polgármestere: Jegyző úr, meglátja, egy kis csalódás, egy kis gát, de aztán Öné lesz a győzelem.

            Zsolt: Én is bízom ebben. De most ne haragudjon, telefonálni szeretnék.

            Z. polgármestere: Sok sikert jegyző úr!

 

(Z. polgármestere kimegy.)

 

21. jelenet

 

Zsolt

 

(Telefonál.)

 

            Zsolt: Jó estét kívánok, Szilviával szeretnék beszélni.

            Szilvia hangja: Én vagyok az.

            Zsolt: Szia Szilvia, Zsolt vagyok, akivel a hétvégén beszéltél a padon.

            Szilvia hangja: Szia Zsolt, emlékszem.

            Zsolt: A polgármesterem azt mondta, érted elhagyom Zalaiszonyatot.

            Szilvia hangja: Ezt mondta?

            Zsolt: Kimondani nem mondta, csak azt, hogy elhagyom őket, de tudom, hogy azt gondolja, érted teszem.

            Szilvia hangja: Találkozunk?

            Zsolt: Szombaton találkozhatunk.

            Szilvia hangja: Hánykor?

            Zsolt: Délelőtt tízkor várj a zalaborzasztói buszállomáson!

            Szilvia hangja: Jó.

            Zsolt: Nagyon várom, hogy beszéljünk megint.

            Szilvia hangja: Én is.

            Zsolt: Akkor siettetem a naptárat.

            Szilvia hangja: Jó.

            Zsolt: Szia Szilvia, szombaton megyek.

            Szilvia hangja: Szia Zsolt, várlak.

 

(Zsolt leteszi a telefont, kijön a fülkéből.)

 

            Zsolt: (magában) Szia Péter, képzeld, megismerkedtem egy lánnyal, Szilviának hívják, talán szeret, de én biztos szeretem őt. Te hogy vagy? De most az nem is fontos, érted, szerelmes vagyok! Csak nem tudok semmit. Most össze kell fognunk, hogy végre legyen egy kis örömünk. Zalaiszonyat polgármestere azt mondta, hamarosan elhagyom őket, de én ezt nem hiszem, honnan tudná, jól érzem magam és most megismerkedtem Szilviával. Miért nem válaszolsz? Jaj, tudom, miért, mert magamban beszélek, de nem merlek felhívni, mert félek, elrontod a kedvem, ki tudja, mikkel küzdesz te is, pedig azért hiányzol, s olyan okos vagy, igaz, néha bűntudatot keltesz, de mégis szeretek veled beszélgetni. No, búcsúzom, mert anyura kell még gondolnom ma.

 

(Rövid szünet.)

 

            Zsolt: (továbbra is magában beszél) Szia anyu, én nem tudom, idehozhatod Zalaborzasztó minden magányos nőjét, akkor is folyton azt érzem, tovább kell utaznom oda, ahol még nem jártam. Óriási a gyomrom, óriási az agyam, nem akarom azt, ami tegnap volt. Szeressük egymást, hallgassuk meg egymást, sokat számít.

 

(Szilvia bejön.)

 

22. jelenet

 

Zsolt, Szilvia

 

            Zsolt: Mindenképp el kell jönnöm Zalaiszonyatról. Mert te nem akarsz odajönni.

            Szilvia: Ezt nem mondtam.

            Zsolt: De mondtad.

            Szilvia: S te nem gondoltad meg még soha magadat?

            Zsolt: Én is utálom Zalaiszonyatot, utálom a hivatalt, mert azt hiszik, nem tudok semmit, s nem hiszi el senki sem, hogy jót akarok, hogy igazam van, mindenki csak azt nézi, nemrég kerültem oda. Te figyelsz egyáltalán rám?

            Szilvia: Igen.

            Zsolt: Te vagy a legfontosabb a számomra, anyuval is egyre kevesebbet beszélek, a Péterrel is, majd élünk szépen ketten. Idejövök Zalaborzasztó mellé, egy éve vagyok Zalaiszonyaton.

 

(Szilvia kimegy.)

 

23. jelenet

 

Zsolt

 

(Telefonál.)

 

            Zsolt: Anyu, el kell küldeni Szilviát, nem szeret, s te is elhidegülsz tőlem miatta, mert örökké csak rá gondolok.

            Anyu hangja: Miből gondolod, hogy nem szeret?

            Zsolt: Bármit mondok, egy szavakkal felel, nem figyel a panaszaimra, az ötleteimre, a terveimre, nem figyel semmire. Pedig egyre nagyobb bajban vagyok, Zalaiszonyaton se érzem azt, mint kezdetben, bármit mondtam, elfogadták.

            Anyu hangja: Nekem is nehéz, Zsoltikám, a szomszédok sokszor veszekednek velem.

            Zsolt: De anyu, nekem a munkámról van szó, a jövendő boldogságáról, nem kis csetepatéról.

            Anyu hangja: Zsoltikám, hívjál gyakrabban, ha baj van, minden apró segítség számít. S talán eljöhetnél hozzám, akkor nem lennénk időhöz kötve, nem addig beszélhetnénk csak, amíg el nem fogy a pénzed.

            Zsolt: Mindenki gyűlöl engem. Te is gyűlölsz, sokszor úgy érzem, mert az a véleményed, nem elégszem meg semmivel.

            Anyu hangja: Nem gyűlöllek, Zsoltikám, ilyenre ne is gondolj.

            Zsolt: Biztos?

            Anyu hangja: Biztos.

            Zsolt: Akkor jó.

            Anyu hangja: Elmehetnél szabadságra. Ha a szabadságod alatt ott maradnál Zalaiszonyaton, az se lenne baj, egy kicsit összeraknád a gondolataidat, elmélyednél, miben segíthetnéd a falut, olyan sok szép terved volt, amikor odamentél.

            Zsolt: Sajnos megutáltam Zalaiszonyatot, nem tudom, miért, mindenki olyan elutasító, ha odautaztamban közeledünk a zalaiszonyati buszmegállóhoz, s meglátom a falu templomának tornyát, legszívesebben le se szállnék, milyen élet ez, több mint egy éve ott vagyok és csak a munka, azért valakivel összebarátkozhattam volna én is.

            Anyu hangja: Engem is felhívhatsz, meg a barátaidat is, s hétvégenként most már soha nem vagy egyedül.

            Zsolt: Lehangolódtam, elbúsongtam, szontyolodásnak eresztettem a fejemet. De akkor szeretsz ugye?

            Anyu hangja: Igen.

            Zsolt: Elbúcsúzom anyu, majd hívlak.

 

(Zalaiszonyat polgármestere bejön, mint mindig, most is a vállán a falu népét jelképező alakok, Zsolt kilép a telefonfülkéből.)

 

24. jelenet

 

Zsolt, Zalaiszonyat polgármestere

 

(Zsolt álldogál, Zalaiszonyat polgármestere sétál le-föl, így beszélgetnek.)

 

            Zsolt: Polgármester úr, bánat epeszti a lelkem.

            Z. polgármestere: Jegyző úr, Ön el fog minket hagyni, haragszunk Önre.

            Zsolt: Miből gondolja, hogy el szeretnék menni?

            Z. polgármestere: Nem tárgyalunk.

            Zsolt: Nem tárgyal a polgármester a jegyzővel.

            Z. polgármestere: Nem.

            Zsolt: Hogy fog így menni a hivatal?

 

(A polgármester csak sétál oda-vissza, nem válaszol.)

 

            Zsolt: Mi lesz így a terveinkből?

 

(A polgármester nem válaszol.)

 

            Zsolt: Polgármester úr, a feje tetejére fog állni a falu.

 

(A polgármester nem válaszol.)

 

            Zsolt: Az egész megye a csudájára jár majd Zalaiszonyatnak, nem beszél itt polgármester a jegyzővel.

 

(A polgármester nem válaszol.)

 

            Zsolt: Polgármester úr, kiveszek egy nap rendkívüli szabadságot, elutazom Zalaborzasztóra, hátha utána barátságosabbak lesznek Önök.

            Z. polgármestere: Menjen!

 

(Zalaiszonyat polgármestere kimegy, 1. fiatal hölgy jön.)

 

25. jelenet

 

Zsolt, 1. fiatal hölgy

 

            Zsolt: Hallgasson meg!

            1.fiatal hölgy: (Nem figyel Zsoltra, tovább szeretne menni.)

 

(Zsolt az 1. fiatal hölgy elé áll.)

 

            Zsolt: Hallgasson meg!

            1.fiatal hölgy: Hagyjon! (Kikerüli Zsoltot.)

 

(Zsolt az 1.fiatal hölgy után szalad.)

 

            Zsolt: Hallgasson meg, kérem!

 

(1.fiatal hölgy kisiet a színpadról.)

 

Oldal: 2. részlet
Zságot András: Pokol (színmű) - © 2008 - 2024 - pokol-szindarab.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weboldal szerkesztő mindig ingyenes. A weboldal itt: Ingyen weboldal

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat